Kambodzsai tartózkodásom alatt úgy gondoltam, hogy több időt szánok a híres romváros, Angkor megtekintésére, mint a legtöbb turista. A tömeg „letudja” maximum 3 nap alatt. Nekem belefért az is, hogy egy napos kirándulást megszervezzek a közeli Tonle Sap-tóra. Felbéreltem egy motoros riksást, aki derekasan teljesített. A párás, meleg klíma ellenére ügyesen lavírozott az aszfalton és a földúton egyaránt.
Angkor, a turista nagyüzem
A híres Unesco Világörökség helyszín Kambodzsa fő látnivalója, és nem véletlenül. Angkor Watról milliónyi fénykép készült már, de egyik sem adja vissza azt az élményt, amit akkor kapsz, amikor beleszagolsz a nehéz, fülledt trópusi levegőbe és a párás vizesárok felett látod kibontakozni a csodálatosan helyreállított főtemplomot. (Angkorról külön cikket olvashatsz tőlem.)
Vidéki élet Kambodzsában
Ha megunod a tömeget és besokallsz a templom-dzsungel kombótól, akkor irány a vidék! Én is kíváncsi voltam, hogy él a vidék lakossága a fő turista attrakciótól távolabb. Ahogy távolodtunk az Angkor közelében kiépített modern városból, Siem Reapből, úgy csökkent a forgalom és tűntek el a vendéglők, kereskedések, lakóépületek. A főúton rossz a levegő, mert sok a kétütemű jármű és a környezetvédelmi megfontolások itt még nem számítanak.
Lekanyarodva változott a vidék, rossz minőségű földútra váltottunk, a nagy szárazság miatt a homokos terepen a motoros riksa kereke ki-kipörgött. Az egyik helyen megfeneklettünk és úgy éreztem, hogy be kell segítenem. Lepattantam és együtt kitoltuk a járművet a homokból. Gátak és töltések tetején pöfögtünk, ahonnan jól megfigyelhető, hogyan gazdálkodnak a földművesek. Ezen a területen szerencsére van öntözővíz, így egész évben termelnek és kétszer is aratnak. Az ország más vidékein a vízhiány a száraz évszakban olyan mértékű, hogy a helyi parasztok nem tudnak mit csinálni. Ülnek az út szélén, vagy a házaik előtt és várják a csodát, hogy megjöjjön az éltető monszun.
Tonlé Sap
Az ország természeti csodája ez a hatalmas tó. A Mekong folyó tartja életben. Amikor jön az esős évszak, a folyó vízszintje annyira megemelkedik, hogy visszaduzzasztja a Tonlé Sap-tavat a kb. 100 km-es csatornán keresztül. A Balatonnál nagyságrendekkel nagyobb tó vízszintje akár 12 méterrel is megemelkedik. Ez amolyan szárazföldi dagály-apály mozgás. Amikor én ott jártam viszonylag alacsony volt a vízállás. Ezt ki is használták a helyi halászok. Az egyik csatornában már nem is víz volt, csak többméteres híg iszap. A fiatal halászok lemerültek az iszapba és puszta kézzel emelték ki a halat. Büszkén mutogatták a zsákmányt a társainak.
A folyó parti falu cölöpökre épült. A praktikusan 6-7 méter magasságban kialakított házikókból biztosan szép a kilátás a környező tóra és a dzsungelre. A helyiek halászatból és haltenyésztésből tartják fenn magukat. Nagyon sok a gyerek és igen érdeklődőek, aranyosak. Itt még nincsenek elkényeztetve a turisták által. Nem kunyerálnak, de szívesen elfogadnak cukorkát, apróságokat.
A falusi kikötőben ehetsz frissen fogott halból készült fogásokat. Én szeretem a thai konyha remekeit, de azt gondolom, hogy a kambodzsai (itt khmer konyhának hívják) szakácsok verik a híresebb thai társaikat.
Ebéd után hajókirándulásra mehetsz, nagyon érdemes. Én kettőt is kipróbáltam. Egy kenus öregasszony evezett be velem egy titokzatos meseerdőbe. A fák lombkoronája kiemelkedett a vízből, ám ha jön az áradás, eltűnik minden. Olyan volt az egész, mintha egy álomvilágban járnék. Az evezős nagyon ügyesen lavírozott a szövevényes ágak között, és akkor is megtalálta az átjárót, amikor én már elveszettnek hittem magunkat.
Külön meg kellett alkudni egy hajóssal arra, hogy egyik kikötőből a másikba vigyen. A két hely kb. száz méterre volt egymástól, de csónak nélkül nem lehetett volna átjutni. A hajós tehetősnek számított, hiszen motorcsónakkal oldotta meg a fuvart. Rossz érzés kerített hatalmába, mikor ahelyett, hogy a szemközti mólóhoz irányította volna kis hajóját, a nyílt víznek indult. Egyre beljebb haladtunk, távolodtak a házikók. Ilyenkor az ember visszaidézi, hogy mit csinált rosszul. Órákig tartónak tűnt a gyors menet a tó belsejébe és egyre jobban szorongtam, hogy mi lesz ebből. Vajon hova tartunk és mi célból?! Közös nyelv hiányában próbáltam megértetni, hogy valami tévedés lehet és igyekeztem orientálni a hajóst, hogy induljunk vissza a part irányába. Esze ágában se volt, csak nevetett és magyarázott khmer nyelven. Ekkor már kezdtem leizzadni és nem csak a tűző nap miatt. Amikor leállította a motort, végképp kiakadtam, hogy most mi fog történni. A csónakos felpattant és hátulról előkapott néhány kannát, amit a vízbe merített. Közben elmutogatta, hogy a nyílt vízen szerzett víz iható, a falu közelében lévő viszont rossz.
A kikötőben türelmesen várt a riksás. Napidíjban állapodtunk meg, neki mindegy volt, hogy meddig töltöm az időt a tavon. Amikor a visszafelé vezető úton megállt tankolni, elkérte a napidíját, mert nem volt annyi pénze sem, hogy kifizesse a benzint.
Este levezetésképpen egy kis kultúra is jutott, befizettem egy vacsorás khmer táncbemutatóra. A színes-forgatagos előadás táncosai elbűvölőek voltak. Káprázatos volt a ruhájuk, igen beszédes a mimikájuk. Kecses mozgásuk, gyönyörű jelmezük azokat az időket idézte elém, amikor még a khmer királyoknak lejtették varázslatos táncukat.
Edőcs István
utazó