Georgia a kétségtelenül nem tartozik a magyarok számára a fő turisztikai célpontok közé. Pedig a kaukázusi kis ország fenséges hegyekkel és csodálatos látnivalókkal rendelkezik, vendégszerető nép lakja és kiváló a konyhája. Két hetet simán el tudsz ott tartalmasan tölteni és meglepően kedvező árakkal fogsz találkozni. Pár éve az ország vezetése minden fórumot kihasznál arra, hogy az országot ne Grúziaként, hanem Georgiaként nevezzék. Legyünk hát korszerűek és menjünk Georgiába! (Nem összekeverendő az USA-beli Georgia Szövetségi Állammal.) Ha megkérdezel, hogy röviden hogy írnám le Georgiát, azt mondanám: gyönyörű, olcsó, barátságos.
Szerencsétlen geopolitikai helyen van ez a kis ország, a nagyhatalmak állandóan fenték rá a fogukat. Nem véletlenül. Van itt Alpokat megszégyenítő hegység, csodálatos meleg vizű tenger, termékeny síkság egyaránt. Nekem a hegyvidék jött be leginkább. (Meg a borvidék.)
Tbiliszi
De kezdjük a sort a fővárossal. Tbiliszi két emblematikus épülete néz szembe egymással, a múlt és jövő jegyében: a fellegvár és a futurisztikus Béke-híd. A város felett emelkedik az egykori erődítmény, ami arra volt hivatott, hogy elvegye a kedvét a betolakodók támadásaitól. A fellegvárba gyalog könnyen fel tudsz menni és átlátod a várost és a környező területeket. Alattad pezsgő élet zajlik. Szépen helyre állították Tbiliszi régi városmagját. Valamikor virágzott itt a kereskedelem olyan helyeken, mint a Meidan Bazár, ami ma régiségpiac.
Kihagyhatatlan volt, hogy átsétáljak a Béke-hídon a belvárosból a Kura-folyón át a túloldalra, ahol egy gyönyörűen karbantartott, sok virággal kidíszített nagy városi park van. Tbilisziben ért az első ortodox templom élmény és nagyon tetszett is a Metekhi Szűz Mária templom. Hasonlót korábban csak könyvekben láttam. Lelkes voltam tőle, de az élmény jelentősen amortizálódott a későbbi napokban. Grúzia tele van hasonló templomokkal. Az ország lakói büszkék arra, hogy több mint ezerötszáz év óta áttértek a keresztény vallásra. A templomépítés folyamatos volt, nagyon sok szerzetessel találkozhatsz még ma is.
Sztálin Múzeum Goriban
A híres-hírhedt szovjet politikus szülőfalujában ma van egy Sztálin Múzeum. Én egy angol nyelvű vezetett látogatáshoz csatlakoztam. A vezető készségesen mondta fel a betanult szöveget. Ez nem tetszett az egyik külföldinek, aki kérdőre vonta szegényt, hogy miért ilyen részlehajló az államférfi érdemei emlegetésével, a hibáiról és bűneiről miért nincs szó. Ebből kis vita alakult ki, aminek nem sok értelme volt. Ilyen helyre nem politizálni megy az ember, hanem hogy megismerjen személyes dolgokat és több információ jusson el hozzá, mint ami a történelemkönyvekben olvasható. Az viszont kiderült, hogy a ma embere nem egyértelműen negatívan vélekedik Sztálinról.
Kaukázus
Négy napot töltöttem a magas hegyek között, abból két napon át esett az eső. Amikor nem esett, akkor viszont a látottak bőségesen kárpótoltak a kényszerű várakozás miatt. Ha jártál már az Alpokban és utána eljutsz ide, akkor azt fogod mondani, hogy igen, itt kezdődnek a hegyek. Szilaj és vonzó. Zöld és tarka rétek szövik át. Hófödte csúcsok és kristálytiszta hegyi patakok. Csak tőmondatokban tudok írni róla, kevés lenne a szó, hogy leírjam a tapasztalatokat. Ellentétben az Alpokkal igen ritkán lakott, napokon át barangolhatsz anélkül, hogy civilizációra bukkannál.
Az esőnap után hívogatók voltak a hegyek és néhányan rögtönzött pár órás túrára indultunk kitaposott ösvényen. Harapni lehetett a levegőt, olyan tiszta volt. Szerencsére a terep sziklás volt, így nem csúszkáltunk a sárban. Menetelés közben kattogtak a fényképezőgépek, idilli volt minden. Két órás gyaloglás után felértünk egy fennsíkra, ahol terveztük, hogy majd megpihenünk. Ahogy kidugtuk a fejünket, láttuk, hogy pár méterre legelészik egy birkanyáj. Na, még ez is! Így teljes az idill, gondoltuk egy percig. De alig értünk fel, abban a pillanatban rám rontott egy kaukázusi pásztorkutya. Másodpercek alatt leszámoltam az életemmel, esélyem sem volt a kb. 60 kilós feldühödött állattal szemben. Végezte a dolgát, védte a nyájat. Óriási szerencsémre a pásztor egy domb tetejéről meglátott bennünket és füttyentett egyet a kutyának, aki azonnal visszatakarodott. Utána még napokig kivert a víz, mikor felidéztem, hogy ha nincs a pásztor látó- és hallótávolságban, akkor csúnya vége lett volna a történetnek.
Vendetta, vagy nem?
A Kaukázusban az utak minőségét kikezdi a téli fagy és a sok eső. Minél magasabbra mész, annál több a kátyú. A földcsuszamlás sem ritka, úgy hogy ne számolj európai utazási időkkel! Felfelé kapaszkodva egy idő után megszűnik az aszfaltút és kátyús földúton kell tovább menni. Nem kell összkerék-meghajtás, de csakis a nyári időszakban vágj neki az útnak. Télen 4-5 hónapig a hó betemet mindent, megszűnik az összeköttetés a külvilággal. Ennek ellenére kétezer méter magasan van állandóan lakott település. Az egyik legeldugodtabb hely a Kaukázus láncai között megbúvó Ushguli falu. Termőföld itt már nincs, a legeltető állattartás az egyetlen megélhetési forrás.
Ha azt gondolod, hogy szegény vidék, igazad van. Ennek ellenére a lakosság nem vándorol el. A téli zord időszakot bőségesen kárpótolja a tavasztól őszig tartó csodálatos természeti környezet. A kis lakosságú völgyben védeni kellett a megtermelt javakat, ezért erődítmény szerű toronyházakat emeltek. A bejáratát is magasra helyezték, nem volt könnyű feljutni. Hogy a külső támadások miatt építették-e, vagy amiatt, mert volt mitől tartani egymás között is, az nem egyértelmű. Úgy hírlik, hogy a vérbosszú még a huszadik század második felében is előfordult errefelé.
A mai grúz emberek rendkívül készségesek és segítőkészek. Van két jelentős hátrány, amivel turistaként meg kell birkóznod. Az egyik, hogy az írott nyelv más betűkészletet használ, mint mi. De nagyon mást, a szép kövér karikákra emlékeztető jelek még a középkorból maradtak meg változatlanul. Az útjelzések szerencsére nemzetköziek és a főbb látványosságokat azért kiírják angolul is. A másik probléma, hogy hiába beszéled a legnagyobb világnyelveket, a grúzok csak kevesen értenek pl. angolul. Ha tudsz oroszul, az segíthet.
Zöldségpiac és pálinka
A tbiliszi zöldségpiac igazi látványosság. Én júliusban jártam ott és elképedtem, milyen kínálat van. A csarnokot a kofák uralták, de kint árultak az őstermelők zöldséget, gyümölcsöt, csirkét, kacsát, stb. Éppen sárgabarack szezon volt. Életem legjobb sárgabarackját nem nagyanyám kertjében ettem – mint ahogy azt korábban hittem -, hanem ezen a piacon. Be is feltam egy kilót belőle. Mielőtt kiutaztam, megtanultam pár szót grúz nyelven és köszöntem az egyik kofának. Annyira hálás volt ezért, hogy odacibált a standjához, sajttal tömött, majd előkerült a pálinkás butykos.
A grúzok jószándékú, barátságos, vidám emberek. És nem csak pálinkázás közben!